2013. febr. 4.

Gravefruit Sound, StabilFrazír (Szilvuplé + Armstrong)


Féléves szülési és alkotói szabadságra mennek a Gravefruit Sound zenekar tagjai. A rajongók a szünet előtt utoljára február 8-án Budapesten, február 23-án pedig Baján merülhetnek el a reggae, ska, dancehall és hip-hop elemeket felvonultató, pozitív üzenetű, lüktető koncertélményben.

Bár a Gravefruit Sound története a kilencvenes évekig nyúlik vissza, jelenlegi formájában néhány éve zenél együtt a csapat. A Budapest Riddim Band, a Propellerband, az É-trend és az Apacuka együttes tagjaiból verbuválódott zenekar énekesnője MammaZita, a hazai reggae-színtér egyik legelismertebb előadója.

A Gravefruit Sound nagylemeze 2010-ben jelent meg Kéz a kézben címmel, amelyről a Szabad leszek című dalt a Petőfi Rádió tette országosan ismertté. Az album ingyenesen letölthető a www.gravefruit.hu honlapról csakúgy, mint a tavaly októberben megjelent, három dalt tartalmazó, Semmiség című EP. Ez utóbbihoz készült el az Együtt jobb című dal videóklipje, amely december óta látható a YouTube-on.



A zenekar az elmúlt években stabil rajongói bázist alakított ki, ám követőiknek a nyár végéig hiányolniuk kell kedvenceiket a klubokból. MammaZita ugyanis kisbabát vár, ezért a zenekar egy időre visszavonul. Az énekesnő szülési szabadsága alatt a fiúk alkotói szabadságot vesznek ki, vagyis új dalokat írnak és új videóklipet is terveznek. A Gravefruit Sound a szünet előtt utoljára február 8-án a budapesti Szilvuplé Varieté színpadán, február 23-án pedig a bajai Armstrong Jazz & Rock Clubban lép fel. A koncertek 21 órakor kezdődnek.

- Mivel a tervek szerint csak augusztusban térünk vissza, ezen a két koncerten mindent beleadunk, hogy jó hangulatú, emlékezetes estét szerezzünk a közönségnek. A rajongóink gyakran mondják, hogy az igazi erősségünk az élő fellépés, mert a dalaink energiái a koncerteken szabadulnak fel igazán. Ezt az élményt szeretnénk most hatványozottan átadni, hogy kitartson a nyár végéig. Mintegy másfél órás programmal készülünk, és a tőlünk megszokott, vicces összekötő szövegek sem fognak hiányozni a dalok közül – mondta a Gravefruit Sound énekesnője, MammaZita.

A budapesti és a bajai koncert vendége egyaránt a StabilFrazír zenekar lesz, amely a ska zenét folkkal, rockkal és világzenei elemekkel ötvözi, dalai pedig javarészt magyar nyelvűek.

Gravefruit: honlap / FB / SoundCloud / YouTube
StabilFrazír: FB / YouTube

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...