2013. márc. 28.

A dolgok 99%-ával megvagyunk - SKAtch-villáminterjú


A Gödör Klubban, a SKAtch-Sheket közös este során a a szegedi betyárok közül kettővel (Csempével és Péterrel) csevegtünk röviden, még a koncertjük előtt. Stúdiózás, Sheket, Rongy, a legnagyobb rajongó és a belga túlsúly is szerepelt a témák között.

- Megnéztem a zenekari beállásokat. A közöset és a ti külön SKAtchos beállásotokat is és már nem tudtam követni, ki kivel van. Van átfedés a két csapat között vagy abszolút nincs és csak én ittam túl sok sört?

Péter: - Van egy kis átfedés. A Sheketesek is nyolcan vannak és mi, a SKAtch is. A dobosunk, illetve a billentyűsünk állandó átfedést képez a két zenekarban.

Csempe: - Valamint a ma este különlegessége, hogy a Sheket harsonása is most nálunk beugrós, mert elég komoly baleset érte a mi harsonásunkat. Ezért most az utóbbi egy hétben folyamatosan próbáltunk a Sheket harsonásával és szerencsére nagyon ügyesen be tudott épülni a zenekarba és minden számot biztonsággal el tud játszani velünk.


- Nagyon király. És jobbulást kívánunk a ti embereteknek. Az év végén megkérdeztétek a rajongóitokat arról, hogy mit tetszik nekik és mi nem. Ez alapján milyen visszajelzéseket kaptatok, illetve hány válasz érkezett?

Péter (nevet): - A visszajelzések számát szeretnénk meghagyni magunknak kulisszatitokként. De a kedvencünk a Skafunderzből, Gusztitól jött, hogy "ti vagytok a legnagyobb rohadékok az Alföldön". :) Ő valami ilyesmit írt. 
Illetve a legnagyobb rajongónk, Mártuska egy igen hosszú levélben fejtette ki, hogy neki igazából mennyit is jelent a SKAtch. Azt hiszem, ez a két véglet: az egyik ez a nagyon hosszú, terjedelmes és igazán sok érzelmet felvonultató levél, illetve a másik egy frappáns kis epigramma Gusztitól. 
De ami a skablogtól jött, az is nagyon kedves kritika volt.

- Örülök, hogy tetszett. Februárban elmentetek Kecskemétre stúdiózni. Milyen eredménnyel? Lesz-e, kell-e folytatás? Vagy összeállt egy EP-nyi anyag és valamikor kijöttök vele?

Csempe: - Nagyon kevés van már hátra a munkálatokból. Mondható, hogy a dolgok 99%-ával megvagyunk. Ez egy nagyon merész becslés, de azt, amit terveztünk, azt a három számot mindenképpen meg fogjuk jelentetni, most már kézzelfogható CD formájában. Ezek a tervek. Azt hiszem, most már el is mondhatom, hogy május 4-ére tervezzük egy nagyszabású buli keretében ezt a lemezt bemutatni Szegeden.

- És hol lesz ez a buli?

Csempe: - Szegeden. A már szokásosnak mondható helyünk a Rongy Kocsma, ahol a SKAtch Ska Klubot szervezzük nagy tervekkel. Azért lesz különleges koncert, mert két színpad is lesz a helyen és tulajdonképpen egy dalpárbajt kell elképzelni, ahol kétféle stílusban két-két zenekar felváltva fog zenélni. Egymással szemben lesz a két színpad. A két-két zenekar pedig - most már el is mondhatom, mert talán fix, hogy a SKAtch a Skafunderzzel fog megmérkőzni. A másik stílus pedig a rockabilly és a Yellow Spots ellenfele pedig a szintén pesti Cathouse zenekar lesz.

- Ez azért érdekes, mert a Yellow Spots énekese Szasza lett a Three Teadiesből. De visszatérve a stúdiózásra: akik választ küldtek nektek az év végi rajongói megkérdezés során, azok közül kisorsoltatok egyet, aki elmehetett veletek a stúdióba. Ez hogyan zajlott, mi történt?

Péter: - Akit kiválasztottunk, az nem tudott eljönni. Pont titeket akartunk elhívni, de volt valami, éppen nem értetek rá. Tehát ez meghiúsult, mondhatni, hogy ez a dolog csődbe ment.

- Igen, februárban nem tudtunk lemenni Szegedre, aztán a márciusi terveket a hóesés vágta keresztbe. Ma is láttam a FB-on, hogy erre a koncertre is hihetetlen hóhelyzet közepette kellett feljönni, de örülök, hogy végül összefutottunk. 
Követlező: szombaton voltatok a már emlegetett Rongy Kocsmában, a Ska Klub aktuális állomásán. Milyen volt? Létszám, hangulat, ilyesmi?


Csempe: - Nagyon jól sikerült. Szerencsére mondhatjuk, hogy már stagnál ez a létszám, amit vendégül tudunk látni a Rongy Kocsmában. Konkrét adatot is tudok mondani: 200 vendégünk volt. 
Nagyon örülünk, hogy a vendégzenekarunkat, a StabilFrazír bajai ska-zenekart is elég sokan ismerték Szegeden. Valószínűleg van valamilyen szegedi vonatkozásuk. Könnyen lehet, hogy valaki az egyetemen tanul vagy tanult. 
Elég sokan ismerték a számaikat, tehát ami most újdonság volt számunkra, hogy a vendégzenekarunk alatt nem csak hátul álldogált a közönség, hanem odamentek és az első sorban táncoltak és fújták a szövegeket. Ez is újdonság számunkra és nagyon örülünk neki.

Péter: - Egyedül a Skafunderznél volt még ilyen. Szegeden nem olyan hálás dolog ska-előzenekarnak lenni. Elég szűk a műfaj és nagyon kevesen ismerik. És ha valakit nem ismernek, arra meg nem mennek el. Néha már sajnáltuk a vendégünket. Volt olyan, hogy öten táncoltak elöl és úgy mentek le a színpadról, hogy "nektek nagyobb szerencsét!" Ez ellen pedig nem tudunk mit csinálni, pedig mi egyre későbbre toljuk ki a koncertkezdést, szombaton is már 11 körül kezdődött.

Csempe: - Később kezdődött, de igazából ez is a célja ennek a Ska Klubnak, hogy minél több emberrel megismertessünk minél több zenekart. Akiket mi is ismerünk már vagy még nem, de szeretnénk megismerni. Hogy minél több hatás érje Szegedet ebben a stílusban.

- Jól emlékszem, múltkor járt nálatok egy belga zenekar? Milyen volt?


Csempe: - Teljesen véletlenül kapcsolatba kerültem egy dobossal, egy belga úriemberrel, aki akkor egy streetpunk-zenekarával játszott egy másik helyen Szegeden. Mikor beszélgetésbe elegyedtünk, elmesélte, hogy neki vagy egy skazenekara is és szoktak turnézni. Kérdezte: tudnék-e esetleg szervezni nekik egy bulit. Így sikerült augusztusra meghívni a belga Overweightet. Szerencsére ahhoz képest, hogy augusztus volt és ilyenkor Szeged is kiürül egy kicsit és kevesebb a buli pláne zárt téren, nem annyira nagy a közönség.

- Ilyenkor van a SZIN.

Csempe: - Szerencsére a SZIN előtt volt egy héttel, de nyilván ez is hatással van rá. De szerencsére sokan voltak rajtuk és ők is nagyon élvezhető koncertet adtak.


- Ha már emlegettük a fesztiválokat: hogy álltok a Rockmaratonos beszavazással? Ha elég lájkot kaptok a Facebookon a zenekari fotóra a Rockmaraton oldalán, akkor játszhattok a fesztiválon.

Csempe: - Ezt egy ideje nem követjük. Egyszer kitettük a Facebookra, hogy lehet ránk szavazni, aki gondolja, tegye meg.

Péter: - Magasan 100 fölött van most a lájkok száma. Nem tudom, mennyi kell, hogy elég legyen. Pont ma néztem, 120 vagy 130 volt talán.

Csempe: - Más zenekarok sokkal komolyabban veszik ezt, úgyhogy nem is fűzünk túl nagy reményt ehhez, hogy ilyen úton kerüljünk oda. De játszottunk már a Rockmaratonon meghívott fellépőként. Igaz, hogy nyertük azt a fellépési lehetőséget. Előző évben, még 2009-ben a Local Heroes tehetségkutatón. Gondolom, ez állandó tehetségkutatója a Rockmaratonnak. Nem tudom, hogy most megrendezik-e ezt. Ott egy napi díj keretében megnyertük a következő évi fellépési lehetőséget, emellett akkor megnyertük az egész hetes fődíjat is és akkor játszhattunk Berlinben.

- Jól hangzik. Évente többször megfordultok itt a fővárosban. Kisebb és nagyobb helyeken egyaránt voltatok már. Például a már bezárt Delirium Pubban is, amit tudtommal a Yellow Spots tagja, Schleki vitt annak idején. 
Ott volt egy minifesztivál: The Three Teadies, SKAtch, A Láma Dalai... Volt egy negyedik banda is. Ott láttalak titeket. Emlékszem, hogy nagyon meleg volt és olcsó volt a sör. (nevetnek) 
Jártatok még a Dürerben, a Rohamban, a Sziget Fesztiválon is. Mire számítotok a mai bulival kapcsolatban?

Péter: - A mai koncerttel kapcsolatban nagyon disztingvált hangerőre számítunk. Ami egy kicsit kitolás velünk, mert ebben a műfajban számít a hangerő, rendesen. Most pedig van egy 95 dB-es limit az egészen. Ha egy percig felette van a zene, akkor letiltja. Igyekszünk visszafogni magunkat, de ennek ellenére szeretnénk átadni ugyanazt a buliérzést, amit általában egy koncerten sikerül. (Utólagos megj.: sikerült! Koncertfotók a skablog FB-oldalán itt, a SadaWeb fotói itt.)

- Utolsó kérdés: merrefelé lesztek még a közeljövőben?

Csempe: - A már említett május 4., amire nagyon készülünk, egyébként az 5 éves születésnapi koncertünk is. Az ötödik hangzóanyagunkat mutatjuk be akkor, amit remélhetőleg már kézzelfogható CD-ként árulni is fogunk. Azon kívül a május eléggé sűrű hónap nekünk. Bécsbe is ellátogatunk, ahol Mr. T-Bone előtt fogunk játszani. Valamint Székesfehérváron a Fezen Klubban, ahol a Yellow Spotsszal fogunk fellépni.

SKAtch: FB / YT / BandCamp / MySpace

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...