2015. aug. 26.

Összetartás, haverok, buli - Sky Fanatic-villáminterjú a lemezbemutató előtt


A miskolci fiatalok pár napon belül a Helynekem színpadán mutatja be első lemezét, ebből a jeles alkalomból tartottunk egy rövid kérdezz-feleleket e-mailben. 

- Idén új tagokkal bővült a zenekar. Hogyan akadtatok egymásra? Az eddigi próbák-koncertek alapján jól halad a beilleszkedés? 

Sky Fanatic: - Idén tavasszal a billentyűsünk (Balogh Máté) és a harsonásunk (Puskás Dániel) úgy döntött, hogy más irányban folytatják zenei pályafutásukat, így az új billentyűsünk Takács Máté, az új pozanosunk Kovács Dávid "Bozont" lett, akik már régebbi zenészismerőseink voltak. Velük együtt legalább 8 koncertünk volt, így már teljesen beilleszkedtek és ez a közös buliknak is köszönhető.

- Bekerültetek a Cseh Tamás Programon belül az első kép- és hangfelvétel megvalósítására kiírt pályázat 42 nyertes zenekara közé, ennek is köszönhetően elkészült az első lemezetek, a Fanatizálj. Mekkora időszak termését jelentik ezek a dalok? 

SF: - A dalok nagy része teljesen új, de van két dal (Mit mond a néni?, Sátán kutyája), amiket már régebben is játszottunk. Az új dalokat viszont meg kevesen hallgatták, így érdemes őket megtekinteni. :)

A lemez dalai egyben itt:




- Hol vettétek fel a lemezt, illetve három kulcsszóban összefoglalva mi lenne az üzenete? :) 

SF: - Az ABnormal Studióban (Budapest) vettük fel a lemezt, ahol Philipp Laci volt a segítségünkre. A lemez üzenete: összetartás, haverok, buli.

- A lemezzel kapcsolatban miben és mennyire jelentett segítséget az, hogy Márkus Tibor zongoraművész, egyetemi adjunktus, jazz-zongora, jazz-elmélet és jazztörténet tanár lett a CsTP-n belül a mentorotok?

SF: - Tibor nagyon jó ember és bármilyen kérdésünk volt, ő segített, akar zenei, akar pályázati kérdésünk volt. De ez a kapcsolat köztünk már inkább barátságba fordult át. :)

- A miskolci Helynekem mellett (08.28., katt ide az eseményért) hol tervezitek még bemutatni az albumot?

SF: - Megpróbálunk több helyre eljutni és több varosba. Egyelőre azt tudom mondani, hogy a Budapest Music Expón lehet, hogy játszunk és lemezt is lehet venni tőlünk. Több infóval a Facebook-oldalunkon tudunk szolgálni hamarosan! 

Köszi az interjút!

Sky Fanatic itt: FB / YT

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...